JB1_3664(1).jpg

Kis és középvállalkozásokra specializálódott cégvezetési tanácsadó vagyok.

Hiszek a hazai kis és középvállalkozásokban.

Hiszek abban, hogy a szakmai alázat, a csillogó szem, a rugalmasság, és a jó értelemben vett “józan paraszti ész” képes sikerre vinni és versenyképessé tenni egy hazai kis és középvállalkozást.

De tudom azt is, hogy ez nem kis munka. És tudom azt is, hogy eljön az a pont, amikor a külső piaci sikereket kezdik elhomályosítani a belső nehézségek. A vállalakozás növekedésével ugyanis eljön az a pont, amikor már nemcsak a szakmára és az üzletre kell koncentrálni, hanem a létszám és a belső adminisztráció növekedésével elkerülhetetlen a “cégszerű működés”. Ennek hiányában a figyelem a piac és a fejlesztések helyett egyre inkább a belső problémákra irányul.

Ennek a cégszerű működésnek a kialakításával, fejlesztésével támogatom a hazai kis és középvállalkozások ügyvezetőit 3 pillérből álló Vállalkozásból vállalat programommal.

20 év vállalatvezetői, vállalkozói tapasztalat áll mögöttem, 17 évig voltam vezetője egy 10 milliárdos forgalmú hazai középvállalkozásnak, majd “ugyanabban a székben” ülve kereskedelmi igazgatója lettem egy multinacionális vállalat hazai leányvállalatának, amelynek az elindításában is kulcsszerepem volt.

20 éves cégvezetői, felsővezetői múlttal részese voltam jelentős hazai és nemzetközi üzleti sikereknek, de komoly válsághelyzetekben is helyt kellett állnom. Kötöttem sok több százmillió forintos üzletet, tárgyaltam több milliárdos hitelkeretekről és közel 100 ember munkáját koordináltam.

Munkámban mindig az „építkezés” izgatott, amiben szerencsére volt részem bőven. Szervezetfejlesztés, új stratégia megalkotása, új, innovatív termékek piaci bevezetésének levezénylése, egy nemzetközi nagyvállalat magyarországi leányvállalatának az elindítása, csak, hogy a legizgalmasabbakat emeljem ki. Szakmámban nemzetközi ismertséget értem el és több nemzetközi konferencián is felkért előadóként vettem részt

Ezek ez évek nemcsak szakmai téren jelentettek fejlődést számomra, hanem közben én magam is hatalmas fejlődésen mentem keresztül, hiszen rengeteg döntésen, személyes konfliktuson, problémán, krízisen és azok megoldásán vagyok túl. Ezek mind hatással vannak arra, ahogy ma gondolkodom.

Az elmúlt években mindezek ellenére egyre gyakrabban gondolkodtam el azon, hogyan tovább. Éreztem, hogy egyre kevésbé érzem „otthonosan” magam a pozíciómban. Eltűnt a tűz, eljött az újratervezés ideje. Sokáig foglalkoztatott a „Hogyan tovább?” kérdése. Kerestem a saját ösvényemet, azt, hogy mi is az téma, ami igazán érdekel, és amiben otthonosan mozgok.

Aztán egyszer csak világos lett, hogy a téma közelebb van, mint gondoltam! Éveken keresztül láttam a privát és üzleti környezetemben a legkülönbözőbb méretű cégek tulajdonosainál, vezetőinél ugyanazt a problémakört:

JB1_4483(1).jpg
  • Azt, hogy az egyébként akár sikeres vállalkozások, egy ponton megakadtak a fejlődésben és nem sikerül újra lendületbe kerülniük.

  • Azt, hogy a mindennapi problémák, a rengeteg napi feladat egyenes út az un. operatív mocsárhoz és persze előbb-utóbb a kiégéshez.  

  • Az, hogy nagyon sok vállalkozónak, vezetőnek okoz problémát, hogy egyszerre élesen fókuszáljon a pillanatnyi döntésekre, piaci változásokra, majd emellett széles perspektívából is folyamatosan „monitorozza” a vállalkozást.

  • Sokszor találkoztam a vezetői, vállalkozói „magányosság” problémájával is. Hiába veszi körül akár egy komoly team az embert, vannak olyan nehézségek, döntések, amikhez sokszor jól jönne, ha egy hozzáértő szakemberrel át lehetne beszélni az aggályokat, lehetőségeket.

Ma ezért Cégvezetési tanácsadóként KKV tulajdonos/ügyvezetőinek segítek:

·       a vállalkozás erősségeinek és fejlesztendő területeinek a feltérképezésében,

·       az erősségeken és egyediségen alapuló ütős üzleti stratégia kialakításában vagy átalakításában,

·       a stratégiaiával összhangban lévő hatékony operatív működés kialakításában, átalakításában,

·       a vállalkozás felépítése és működtetése során felmerülő szakmai és emberi nehézségekkel megbirkózni.

JB1_3392.JPG

Nem hiszek a sablonokban, így minden esetben az adott vállalkozás, cégtulajdonos erősségeire, egyediségére és személyiségére „szabom” a fejlesztési folyamatot.